Rendszerüzenet

BudaPart A és C épületek

A BudaPart A és C nevű épületei a legjobb „Lakóingatlan-fejlesztés” díjat nyerték el a harmadik Europa Property által szervezett CRE Awards díjátadó gálán.

A városnegyed beépítési koncepcióját a dán ADEPT építészirodával közösen álmodta meg a fejlesztő, aminek víziójába tökéletesen illeszkedik a BudaPart két, Vikár és Lukács építésziroda által tervezett, frissen átadott épülete. A lakóházakban a megfelelő tájolásnak köszönhetően minden otthonban biztosított az optimális benapozás, valamint a szabad fény-és légáramlás is. A városnegyed dunai panorámára optimalizált BudaPart Otthonok ’A’ lakásai 2,85 méter, a BudaPart Otthonok ’C’ lakóépületé pedig 3 méteres belmagasságúak, az átlagosnál nagyobb teraszok pedig még modernebbé teszik az otthonokat. A két ház abban is különleges, hogy eltérő tömegformálást kaptak: a hat és nyolcemeletes épületrészeket két-, az öt és tizenöt emeleteseket pedig három szintes átkötések kapcsolják össze.

 

A BudaPart két évvel az alapkőletétel után, 2019-ben megnyitotta a kapuit az első lakók előtt. Szeptemberben a városnegyed első, BudaPart Otthonok „A” elnevezésű lakóháza, októberben pedig a projekt második, öbölmenti BudaPart Otthonok „C” épület lakásait is átvehették a tulajdonosok. Az első, 20.802 m2 bruttó alapterületű lakóházban 8 emeleten 162, a városnegyed második, 15.734 m2 összterületű, 15 emeletes lakóházában pedig 106 lakás készült el.

 

A budaparti nyugalmat az eltolt utcastruktúrának köszönhetően a csökkentett autósforgalom, valamint az épületek elhelyezése is segíti: a fejlesztés végére az irodaházak körbeölelik a lakóépületeket, ezzel a belső terek és az otthonok egyaránt csendesebbek lesznek.

 

A BudaPart lakóépületei elkerülik az utcaszintű lakásokat, így ezek a terek lobbi, illetve kereskedelmi funkciót kaptak. Ennek megfelelően a már átadott „A” és „C” lakóházakban a Pyxis Nautica építésziroda által tervezett lobbik találhatóak, melyek helyt adnak a portaszolgálatnak és emellett közösségi térként is funkcionálnak.

 

A városnegyed átadott lakásai smart home rendszerrel is felszereltek, melynek szolgáltatásait a lakók saját igényeiknek megfelelően tovább bővíthetik. Az egyszerűbb és kényelmes vezérléshez az otthonok átadásakor egy tabletet is biztosít a fejlesztő a tulajdonosok részére.

 

A BudaPart Otthonok minden épületében található továbbá teremgarázs, melyek tervezésénél a XXI. század közlekedésének alakulását is figyelembe vették: az utcaszintű parkolókat úgy alakították ki, hogy a jövőben könnyedén új funkciót kaphassanak, amennyiben az elektromos és önvezető autók térnyerésével a gépjárművek használata megváltozik.

 

Jelenleg számos szolgáltatás elérhető a Kopaszi-gáton, köztük éttermek, játszóház, futópálya és rendezvényközpont is, hamarosan pedig több szolgáltató és kereskedelmi egység nyitja meg kapuit a BudaParton. A tervek szerint 2020 első félévében Kopaszi-gát vendéglátó helyei több szolgáltatással is kiegészülnek: a városnegyed első fázisában megvalósuló négy lakó-és egy irodaházának alsó szintjén többek között szupermarket, reggelizők, kávézó, pékség, borárium és mosoda is várja majd a lakókat, dolgozókat és látogatókat.

 

A BudaPart beruházás első fázisának kivitelezési munkálatai folyamatosak, 2020-ban további két lakó- és egy irodaházat készül el, valamint már a következő, BudaPart Otthonok „E” elnevezésű lakóház építése is elkezdődött. A tízéves fejlesztés végére 15 lakó- és 13 irodaház és egy hotel kivitelezését tervezi a Property Market, így összesen mintegy 30.000 városlakó élhet és dolgozhat a közeljövőben a városnegyedben.

Cégcsoport

A(z) moratus oldalon az üzemeltető süti fájlokat (cookie) használ, az adatvédelmi szabályzat rendelkezései szerint. A süti fájlok a számítógépén tárolódnak.